Átfolyós vízmelegítő vagy bojler a jó választás?

Átfolyós vízmelegítő
Átfolyós vízmelegítő

Lakásunk vízhálózatának kialakítása során, gondolnunk kell a meleg víz fogyasztásunkra is, vagyis arra, hogy figyelembe véve fogyasztási szokásaikat, milyen módon biztosítjuk magunknak a meleg víz nyújtotta komfortot. Általában két konvencionális módszer szokott versenyezni egymással ezen a téren, az egyik az átfolyós vízmelegítő, a másik pedig a villanybojler. Elmondható, hogy mindkét eszköznek megvannak a maga előnyei és bár számos lényeges különbség van a két eszköz kínálta megoldásokban, néhány általános következtetés levonható a működésükkel kapcsolatban. Az átfolyós vízmelegítő egyértelmű előnye, hogy kis helyet foglal és energiát csak akkor fogyaszt, ha éppen használják. A bojler éppen ellenkezőleg, nagy helyet foglal, hiszen tárolja a meleg vizet és folyamatosan melegen tartja azt.

Ez egyben igen nagy előny az átfolyós vízmelegítő képességeivel szemben, hiszen áramkimaradás esetén, a bojler huzamosabb ideig melegen tart egy adott vízmennyiséget. A családi háztartások szempontjait figyelembe véve, a fenntarthatóság és a hosszútávra tervezés, a bojler felé billenti a mérleg nyelvét. Napjainkban, amikor egyre nagyobb hangsúly helyeződik a helyi termékek helyi piacon történő értékesítésére, jó választás a magyar gyártmányú Hajdu villanybojler. A hazai piacon több mint hatvan év tapasztalattal rendelkező cég eleve az itthoni igények ismeretében állítja elő a termékeit, hazai alapanyagból, hazai munkaerővel, de a nemzetközi piacon is helytálló minőségben. A Hajdu villanybojler sokadik nemzedéke van már használatban, beépítve minden huszonegyedik századi technikai megoldást és a felhalmozott tapasztalatokat egyaránt. Víz és energiatakarékosság, stabil működési paraméterek, biztonságos és hosszútávon megbízható teljesítményt nyújtó technika. Ezek a jellemzői egy modern háztartási cikknek, illetve ezek az elvárások vele szemben. Nyugodtan kijelenthető, hogy a Hajdu villanybojler a család minden tagjának eleget tesz ezen követelmények tekintetében és az árak is versenyképesek, bármelyik más nagy cég hasonló termékeivel szemben.