Itt jó szaniterek vásárolhatóak

Ha Önnek is fontos a lakásának külleme, akkor valószínűleg arra is szeretne ügyelni, hogyan néz ki a fürdőszoba. Bár életvitelszerűen nem tartózkodunk a fürdőszobába, ennek ellenére rendszeresen használjuk,

ezért megfelelő szaniterek szükségesek annak érdekében, hogy minden rendeltetésszerűen működjön a helyiségben. Tehát, ha Ön ilyen termékeket szeretne rendelni, akkor azt tanácsoljuk, hogy menjen fel a gepeszcentrum.hu/szaniterek_83 oldalra, mert itt kategóriákra bontva megnézheti a rendelkezésre álló árukat!…

Olvasd tovább

Kecskeméti feltalálóhoz kötődik az első vízház

Gutai Mátyás neve a jövőben már biztosan egybeforr majd a világ első vízházának elkészítésével, amelyet a napokban mutattak be Kecskeméten. Bár az épület már elkészült korábban, de a 33 éves építész-feltaláló csak most tudott jelen lenni a bemutatón, ugyanis jelenleg a tokiói egyetemen dolgozik.

Már tíz éve foglalkozik munkája során azzal, hogy a vizet miként lehetne az építészetben hatékonyan felhasználni.
Mint ahogy nevéből is adódik, a vízház tulajdonképpen azt jelenti, hogy annak külső és belső rétege, oldalfala, padlója, és mennyzete is dupla üvegfelületek között áramló vízből áll. Természetesen a projekt-hez anyagiak is szükségesek voltak, ehhez egykori iskolatársa, Berényi Milán nyújtott segítséget, aki közgazdászként uniós pályázatra bukkant, és használhatta ezt ki így az építész a prototípus megvalósításához.…

Olvasd tovább

Családi ház vásárláskor érdemes a ház tervét is elkérni

Építkezés során nyilvánvaló, hogy a ház tervek rendkívüli jelentőséggel bírnak. A megbízott cégek látványtervekkel, és többszörös személyes egyeztetéssel igyekeznek a számunkra leginkább megfelelő terveket megalkotni, hogy leendő otthonunk valóban elképzeléseinknek megfelelő legyen majd. Természetesen sok múlik a választott alapanyagokon, szakembereken, de tény, hogy a ház tervek jelentik a kezdeti lépést, amikor egyéni igényeink is megmutatkozhatnak már. De mi a helyzet abban az esetben, ha már kész ház vásárlásáról van szó? Érdemes a ház tervek megtekintése, vagy lényegesen fontosabb az, hogy a valóságban milyen állapotban van a vásárolni kívánt ingatlan?…

Olvasd tovább
Az otthon teremtés ház tervek készítésével kezdődik

Színvonalas családi ház tervek: kreativitást és profizmust igényel

Az otthonteremtés minden család életében rendkívül fontos momentum, és mivel ellenben nyugati szomszédainkkal, mi nem túl sűrűn váltunk lakhelyet, így természetes igényként jelentkezik a családi ház tervek kapcsán, hogy az elkészült otthon minden szempontból megfeleljen majd elképzeléseinknek. A helyiségek elrendezése, mérete csupán az egyik lényeges szempont, de ezeknél jóval fontosabb a nyílászárók, a világítás, és a fűtési rendszer költséghatékony kialakítása. Mindez az energetikai tanúsítvány minősítésének és a ház értékállóságának szempontjából sem mindegy.…

Olvasd tovább