Egy gluténérzékeny mit ehet?

Gluténérzékeny mit ehet

A kérdésre válaszolva egyszerűen azt mondhatnánk, hogy mindent, ami nem tartalmaz glutént, azonban ezt sokkal nehezebb kivitelezni, mint ahogy hangzik. Ugyanis nagyon sok mindenben ott van ez az allergén, még olyan élelmiszerekben is, amelyekről egyáltalán nem gondolnánk. Ráadásul az ételek „szennyeződhetnek” is gluténnel, így nagyon körültekintőnek kell lenni.

Egy pár ökölszabálynak a tudtában máris egyszerűbb tudni, hogy egy gluténérzékeny mit ehet. Amit a legkönnyebb megjegyezni, hogy a gluténmentes feliratokat kell keresni. Ez tényleg csak olyan ételre kerülhet fel, ami egyáltalán nem tartalmazza a betegeknek káros és sokszor veszélyes anyagot, tehát erre az információra bátran lehet támaszkodni.

Továbbá, a „Crossed Grain” vagyis az áthúzott gabona logót is érdemes figyelni, mert ez is a gluténmentességet jelöli. A baj akkor kezdődik, amikor egyik jelölés sem szerepel a csomagoláson, mert akkor mindig a címkéket, valamint az összetevők listáját kell alaposan átböngészni.

Olyasmik esetében is kötelező elolvasni a feltűntetett információkat, amelyek alapjában véve nem tartalmaznak glutént, ugyanis a feldolgozás során is kerülhet bele, sőt, sok mindenbe szándékosan beleteszik, mert igen sok jó tulajdonággal bír, hiszen finomabbá, élvezhetőbbé teszik az ételeket.

Például nagyon kell vigyázni a chipsekkel, krokettekkel, burgonyalepényekkel, kolbásszal, virslivel, felvágottakkal, sós ropogtatnivalókkal, szószokkal, édességekkel, fűszerekkel és a félkész, készételekkel, mert akkor is lehet ezekben allergén, ha egyébként úgy gondolnánk, hogy semmi keresnivalója nem lenne.

Azt is fontos megjegyezni, hogy a gluténmentes ételeknek még csak ugyanabban a légtérben sem szabad készülniük, mint a gluténtartalmúaknak, nemhogy ugyanazon edényben, eszközökkel vagy vízben, zsiradékban.

Ez pedig azt jelenti, hogy az éttermek közül is csak azokban szabad enni, ahol garantálni tudják, hogy nem történhet keresztszennyeződés. Ez elsőre drasztikusnak tűnhet, de az egészség érdekében meg lehet szokni és teljes életet élhet bárki, gluténérzékenyként is.