Étkezési tippek a rák ellen – 3. rész

A rák megelőzhető lehet
A rák megelőzhető lehet

Nem szabad elfelejteni a zöld leveles zöldségeket (pl. kelbimbó, brokkoli vagy kelkáposzta), amelyeknek számos jó hatásuk ismert, emellett pedig kiváló tápanyagforrások is. A fűszerezésre is oda kell figyelni, a szakember szerint ez is fontos lehet a rák megelőzése szempontjából. Ha nem eléggé fűszeres az étel, semmiképp sem a só, valamint a bors mennyiségét kell növelni, hanem be kell vonni újdonságokat is, mint például kömény, gyömbér vagy a kurkuma. A rák szempontjából sokan felhívják a figyelmet a paradióra is, hiszen már napi két darabnak is nagyon pozitív hatása van.

 

Magas a szeléntartalma, emiatt ajánlják úgy megelőzés, mint gyógyítás céljára is. Semmiképp sem szabad kifelejteni az étrendből az olajos halakat, amelyek hihetetlenül fontos szereppel rendelkeznek a rák megelőzése szempontjából, illetve az egészségünk fenntartása szempontjából is. Az omega-3 és omega-6 szintje jó esetben kiegyenlítődik az emberi szervezetben, ám a gyakorlatban az omega-6 szintje magasabb, ami leginkább a margarinnak, valamint az étolajnak tudható be, illetve különböző kekszeknek. Az olajak, halak, lenmag, valamint diófélék révén bevihetjük szervezetünkbe a szükséges omega-3-at is.

 

A napnak is fontos szerepe van, sokan nem törődnek eleget ezzel, és inkább folyamatosan elbújnak a nap sugarai elől. A D-vitaminnak fontos szerepe van szervezetünkben, a rák kialakulásának szempontjából is, ezt pedig a természetes napsugarak révén szerezhetjük be a legegyszerűbben. Napi 15 perc napozás már elegendő lehet a megfelelő mennyiséghez, de ételek által is be lehet vinni ezt a vitamint, például tojás, olajos halak, gombák, valamint teljes kiőrlésű gabonák révén.