Mi az xfactor újdonsága?

Forrás RTL Klub

Azok a nézők, akik látták a hétvégi műsort, biztosan észrevették, hogy újdonság van a műsorban. Eddig csak az ének tehetségüket kellett megmutatniuk a versenyzőknek, azonban most már azt is meg kellett mutatniuk, hogy hogyan tudnak táncolni. Az xfactorban fontos a mozgás is, hiszen ez is szükséges ahhoz, hogy tökéletes legyen az előadás. A versenyzők mindent megpróbáltak az új megmérettetés során, azonban nem mindenkinek sikerült megtanulnia pár óra alatt az adott koreográfiát. Természetesen a mentorok sem tudták, hogy mi fog kisülni ebből az új rostából, de végül úgy döntöttek, hogy ez a kis produkció nem befolyásolja a versenyzők továbbjutását. Elsőként azt nézték a zsűritagok, hogy milyen hangi adottságokkal rendelkeznek a versenyzők, hiszen ebben a műsorban ez a legfontosabb. Hétvégén újabb válogatót láthatunk, amikor is kiderül, hogy ki lesz elméletileg az a tizenkét versenyző, aki majd bekerül az élő adásba. Biztosan minden néző nagyon várja már azt a pillanatot, amikor megtudhatja, hogy a kedvence bekerült-e a legjobb tizenkettő közé.