Nyomda, környezetbarát megoldásokkal

Nyomda, ami a környezetet védi
Nyomda, ami a környezetet védi

Téged is foglalkoztat a környezet védelme, azonban azt tapasztalod, hogy sok területen lehetetlen olyan szolgáltatást találni, amelyik környezetbarát megoldásokkal intézi a tevékenységét? Szerencsére napjainkban egyre több területen kezdenek ilyen módon tevékenykedni. A budapesti székhellyel rendelkező nyomda arra törekszik, hogy minimalizálja a környezetre gyakorolt negatív hatását és erre kidolgozott egy úgynevezett zöldprogramot is.

 

A Folprint budapesti nyomdáról van szó, amelyik az országban elsőként kezdett foglalkozni ezzel a területtel. Hatékonysága abban is meglátszik, hogy mára már az általa felhasznált papíranyag felét újrahasznosított papírral fedezi, hiszen arra törekszik, hogy legalább részben alternatív energiákkal dolgozó vállalatoktól vásárolja meg, illetve olyan kisebb lépéseket is tesz az ügy érdekében, mint a fölösleges nyomtatások elkerülése, vagyis az elektronikus adattárolás. A nyomda másik hasznos tulajdonsága, hogy reklámipari anyagokat is el tud készíteni környezetbarát módon, illetve webáruházában szintén ilyen jellegű termékek vásárolhatóak.