Szabó Dávid első párbaja


Forrás RTL Klub
Talán meglepte a nézőket az, hogy ennek a versenyzőnek kellett párbajoznia, hiszen ő még sosem énekelt kétszer így egy műsoron belül. Szabó Dávid párbaj győztes, hiszen a mentorok őt küldték tovább három egy arányban az utolsó csapat ellen. Így az egyik mentornak már nincs versenyzője. Dávid lírikus dalt énekelt párbajdalként, így kétségtelen, hogy megnyerte a zűri tetszését. A fiú igazán jól énekelt, és a párbaj alatt mindent beleadott azért, hogy ő nyerje meg ezt. A mentorok a döntéskor sokat gondolkoztak azon, hogy hogyan is döntsenek, de úgy gondolták, hogy a fiút juttatják tovább, és kiejtik az egyetlen csapatot. Tehát a következő héten is láthatjuk, hogy ez a fiú is énekelni fog egy új dalt, ami biztosan ismét elnyeri majd a nézők tetszését is. Érdemes nézni a műsort, vagy visszahallgatni azokat a produkciókat, amelyek elnyerték a tetszésünket addig, míg nem láthatjuk az új műsort. Nemsokára újra látható lesz egy újabb élő adás, ahol már csak öten fognak maradni.