A történelmi romantikus könyvek visszarepítenek az időben

Az olvasásnak több célja is van. Egyrészt fejleszti a szókincset és a képzelőerőnket, de olvashatunk tudományos alkotásokat is, amelyek a világ megismerésében segítenek. A legtöbben azonban azért vesznek a kezükbe egy könyvet, mert az szórakoztató.

A történelmi romantikus könyvek ismereteink tágítását is segítik, hiszen a legtöbb esetben valós alapokra épülnek. Segítségükkel visszautazhatunk az időben és bepillantást nyerhetünk elődeink mindennapjaiba. Persze a fő célja ezeknek az írásoknak is a szórakoztatás, mint általában minden irodalmi műnek.

Olvasd tovább

Alien könyvek, izgalmas olvasmány

Sok horrorfilm jelent meg a hetvenes évek elején és a téma egyre kedveltebb lett. Ridley Scott erre felbuzdulva, viszonylag csendben leforgatja a „Nyolcadik utas”-t, az első Alien filmet.

Azóta 30 év telt el, négy filmrész követte, Alien könyvek íródtak és a számítógépes játékról köszönt vissza az űrbéli szörnyeteg. Az Alien film első része több szempontból is nagyon különbözik a többi horror filmtől. Az első szembetűnő dolog a jól felépített díszlet, a profi hangulatteremtés.

Olvasd tovább