Kovács László Stone ismét párbajozott

Már sokadszorra láthattuk ezt a versenyzőt párbajozni, hiszen már többször is kevés szavazatot kapott a nézőktől. Legutóbb is a versenytársával kellett párbajoznia, ahogyan most is. Kovács László Stone sokszoros párbaj győztes. Ahogyan azt már említettük, ismét egy párbaj társával kellett árbajoznia, ami biztosan nehéz lehetett neki, hiszen már párbajozott egyszer a versenytársával, és akkor is ő maradt bent. Azonban ennek a párbajgyőzelemnek köszönhetően Kovács László Stone a legjobb öt közé került. …

Olvasd tovább