Újabb szigorítások a kínai internet szabályozásában

Internet
Internet

Annyira természetes mindenkinek, hogy az interneten tulajdonképpen nincsenek szabályok, korlátozások, minden tartalomhoz hozzá lehet férni. Vannak országok ahol ennél sokkal szigorúbbak a játékszabályok és a szigorítások folyamatosan nőnek.

Kínában az elmúlt évben nagyszabású kampány indult az internetnek a „pletykáktól való megtisztítására”, amely nem csak egy fura elképzelés, hanem egyre inkább mutatkoznak tettek is a cél elérése érdekében. Az elmúlt héten több nagy hírlapot is komolyan megbüntettek és bevonták az engedélyüket, miután pornográf tartalmakat közöltek. Az egyik legnagyobb hírportál is elvérzett a döntés által és ezt látva mindenki kezdi komolyan venni a szabályokat.

A Zsenmin Zsipao című állami lap egy szerkesztőségi cikkben fejtette ki álláspontját, amely szerint a világháló nagyon sok veszélyt rejteget és számos negatív hatása van, így mindenképpen szabályozásra szorul. Talán ennek a szigorításnak köszönhető az is, hogy az NCIS és Big Bang Theory amerikai sorozatokat kínai cenzorok levettek az országos videoportálokról.  Minderre nem szolgáltak semmiféle magyarázattal, de tudni lehet, hogy valamiféle kivetnivalót találtak a tartalmakban.

Az egyre szigorúbb szabályozások arra engednek következtetni, hogy minden eddiginél fokozottabb internetes szigor közeledik Kínában és talán több ország is drasztikus lépéseket tesz majd az „állampolgárai megvédése” érdekében.

Az internet egy világot megváltoztató csodás dolog, de, hogy az internet hordozta veszélyek mennyire komolyak erről a szakemberek is nagyon nehezen tudnak közös nevezőre jutni.