Étkezési tippek a rák ellen – 3. rész

Nem szabad elfelejteni a zöld leveles zöldségeket (pl. kelbimbó, brokkoli vagy kelkáposzta), amelyeknek számos jó hatásuk ismert, emellett pedig kiváló tápanyagforrások is. A fűszerezésre is oda kell figyelni, a szakember szerint ez is fontos lehet a rák megelőzése szempontjából. Ha nem eléggé fűszeres az étel, semmiképp sem a só, valamint a bors mennyiségét kell növelni, hanem be kell vonni újdonságokat is, mint például kömény, gyömbér vagy a kurkuma. A rák szempontjából sokan felhívják a figyelmet a paradióra is, hiszen már napi két darabnak is nagyon pozitív hatása van.

 …

Olvasd tovább

Étkezési tippek a rák ellen – 2. rész

Shanánál, aki már hosszú ideje foglalkozott az étkezési tippek kidolgozásával, 29 éves korában diagnosztizáltak mellrákot. Erre már azt követően került sor, hogy az édesanyja sikeresen kigyógyult a betegségből. A történet megismétlődött, hiszen ő is meggyógyult, és úgy tartja, hogy ebben is nagy szerepe van a különös gonddal kidolgozott étrendnek. Shana biológus-gasztroblogger, ő úgy tartja, hogy nincs mit tenni a betegség genetikai meghatározottsága ellen, ám a nem megfelelő életmód felelős 80 százalékban a rák kialakulásáért. Érdemes megismerni azokat az étkezési tanácsokat, amelyeket a legfontosabbnak tart a rák megelőzése szempontjából.

 …

Olvasd tovább

Étkezési tippek a rák ellen – 1. rész

A rák számos változatát ismerjük, ezek mindegyike kellemetlen, vannak ezek között olyanok is, amelyeket elkerülhetnénk, ha odafigyelnénk az életvitelünkre, például arra, hogy mit is eszünk. Toral Shah egy rákkutató-biológus, akinek sikerült kigyógyulnia ebből a súlyos betegségből, és étkezési tanácsokat állított össze azoknak, akik hasonló helyzetben vannak, mint ő. Ugyanúgy érdemes betartani ezeket a tanácsokat azoknak, akik szenvednek a rák valamilyen változatától, mert van esély a kigyógyulásra, de megelőző céllal is jó ötlet lehet betartani a tippeket azoknak, akik egészségesek ilyen szempontból.

Olvasd tovább