A Facebook kicsit tovább szeretne lépni és a fényképek posztolása mellett egy új ötlettel állt elő. A tervek szerint elektronikus pénzt bocsájtana ki és a jövőben átutalásokat is kezelne. A médiában megjelent hírek szerint már csak néhány hét, hogy az ír jegybank jóváhagyja az említett szolgáltatást. A tervek szerint a Facebook által kibocsájtott e-pénzt egész Európában lehetne majd használni. Egyelőre még nem tudni, hogy a felhasználók körében mennyire lenne majd népszerű a szolgáltatás, mert az adataik felhasználásáról is lenne szó, amelyet senki nem szívesen oszt meg bárkivel. Egyelőre még kár lenne találgatni, mert nem kell sokat várni arra, hogy élesben is meglássuk milyen is lesz majd a Facebook-pénz, amellyel kedvünkre utalgathatunk, akinek csak szeretnénk.
Egyre többet hallunk a különböző fizetési megoldásokról és a témával kapcsolatban a svédországi hírek is nagy port kavartak, amelyek szerint az ország a teljesen készpénzmentes gazdaságra készül. Természetesen Svédországban már most is 3% alatt van a készpénzzel történő tranzakciók aránya, amely messze meghaladja a magyarországi értékeket. A bankkártyás fizetési mód mindenki számára ismerős és lassan meg is barátkoztunk vele, de az e-pénzt még egyelőre homály övezi.
Az e-pénzre utaló próbálkozások eddig nem arattak osztatlan sikert, mert felmerült a többszöri elköltés lehetősége is, amely hatalmas bonyodalmakhoz vezethet. Egyelőre még számos kérdés nyitott a témával kapcsolatban, de remélhetőleg a szakemberek mindent megtesznek a sikeres végkimenetel érdekében.