Az Európa parlament székhelye – Strasbourg

Strasbourg
Strasbourg

Franciaország és Németország határán fekszik az a város, amely az újkori Európa egyik sokat emlegetet városa. Ez az emlegetettség inkább politikai okok miatt van, de méltán lehetne Strasbourg város szépségei miatt. Itt van az Európa Parlament és az Európa Tanács székhelye. Talán ez tette még ismertebbé ezt a különben is gazdag és fejlett várost. A történelem során, hol az egyik, hol a másik országhoz tartozott, ami azt eredményezte, hogy mindkét kultúra jegyeit magán hordozza. A vizekben gazdag város, amely az Ill és a Rajna egybefolyásánál található, gazdag történelmi emlékekkel rendelkezik, hiszen kedvező és nagyon szép fekvése miatt már a korai időszaktól kezdve lakott és már a negyedik században püspöki székhely. Már a korai időktől, forgalmas kereskedelmi központ, amely jellegzetes fagerendás házaival és máig megőrzött és restaurált belvárosával a világörökség része. Természetesen a város számos étteremmel, kávézóval, kitűnő sörökkel és borokkal várja az idelátogatókat és egyetemi város révén, nagyon sok fiatalt lehet látni.