Az otthonteremtés anyagi hátterének megléte után végre kezdetét veheti a tervezés folyamata, mely során csöppet sem elhanyagolandó kérdés, hogy a ház alaprajzok sokféleségéből melyik típus mellett teszi majd le voksát. A szakemberek munkáját jelentősen megkönnyítheti, ha saját elképzeléseit megosztja velük, hiszen így nagyobb biztonsággal lesz olyan a végeredmény, amilyenre valóban vágyik.
Természetesen nem mindegy, hogy egy-, vagy kétszintes változatban gondolkodik, és érdemes a fűtésrendszerre és a világítás kérdésére is hangsúlyt fektetni. Napjainkban egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek azok a ház alaprajzok, melyek tervezése során a természetes fényre épülő megvilágítás is szerepet játszik.
A témával foglalkozó cégek profi látványtervezéssel állnak az érdeklődők részére, de akár otthonra is letölthet az internetről olyan szoftvereket, melyek a ház alaprajzok közüli választásban segítségére lehetnek. A minden szempontból élhető, kényelmes és otthonos lakások kialakítása nem csak a kivitelezésen és a lakberendezésen múlik, hanem azon is, hogy sikerül-e a ház alaprajzok közül azt kiválasztania, mely minden szempontból megfelel elvárásainak, ugyanakkor egyéni elképzelései is teret kapnak annak kapcsán. Nem feltétlenül kell ragaszkodnia a hagyományos megoldásokhoz, hiszen egy-két újítást belecsempészve valóban olyan végeredményt kaphat majd, ahová minden nap szívesen tér haza a család. A ház alaprajzok közüli választás, mint kezdeti lépés, mindenképpen átgondolt döntés kell, hogy legyen.