Nagyszerű ötlet- adjuk el a tavalyi havat

A tavalyi hó
A tavalyi hó

A jó kereskedők előtt nincs lehetetlen, így mindent el tudnak adni, mindenből előnyös üzletet kovácsolnak. Egy osztrák vállalkozó egy nagyszerű technológiát dolgozott ki, amelynek a segítségével a tél hidegebb hónapjaiban előállított havat a következő szezonig raktározni lehet, majd eladni. A kísérletet tavaly indított el az osztrák vállalkozó, Elias Walser és most elérkezett az idő, hogy az első „termés” eladásra kerüljön. Az elmúlt télen a cég ötezer köbméter havat állított elő úgy, hogy vízágyúkkal nagy nyomással előállított vízpermetet szórt a mélyen befagyott földre. A permet a hideg földön hóvá alakult, így az emberek zsákokba lapátolhatták, amelyek természetesen speciális hőálló anyagból készültek. A nyári hónapokban természetesen nincs értelme előszedni a havat, hiszen pillanatok alatt elolvadna, de a napokban útra kelt Stájerországba, ahol egy sífutópályát fedtek be vele. Kisebb veszteséggel számolni kell a tárolás során, ebben az esetben a hó 20 %-a elolvadt, de így is hatalmas eredményt tudhatnak magukénak. Nagyszerű kezdeményezés, amely környezetvédelmi szempontból is előnyös, hiszen a januári és februári hónapokban sokkal egyszerűbb és költséghatékonyabb a hó előállítása, mint az év bármely más szakában. A technológia ötlete a 18. századig nyúlik vissza, így ebben az esetben is igaz, hogy nincs új a Nap alatt. Már az 1700-as években az osztrákok vermekbe havat gyűjtöttek, amelyekkel kiválóan hűteni tudták ételeiket az év többi szakában is.