Vízmelegítő vásárlása után az első dolgunk, amit tennünk kell, hogy keresünk egy jó szakembert, aki beüzemeli az új berendezést. A bojler bekötése ugyanis nem olyan feladat, amit bárki el tud végezni, még akkor sem, ha megvannak hozzá a szükséges szerszámok. Komoly szaktudást és tapasztalatot igényel egy ilyen összetett feladat végrehajtása.
Figyelni kell arra, hogy a vezetékek pontosan illeszkedjenek, hiszen nem lenne jó, ha szivárogna a tartály, főleg akkor, ha elektromos vízmelegítőt vásárolunk, hiszen az könnyen okozhat rövidzárlatot, sőt, akár személyi sérülést is. A gázzal működő bojler bekötése is gondot okozhat egy laikus számára.
Szerencsére, aki ért a vízszereléshez, az általában a gázvezetékek bekötését is el tudja végezni, így az esetek többségében egyetlen szakemberre lesz csak szükségünk. Ha nem akarja, hogy a későbbiekben kellemetlenségek érjék zuhanyzás közben, akkor az ilyen feladatokat mindig bízza szakemberre! A bojler bekötése nem kerül hatalmas összegekbe, ezért nem éri meg kockáztatni.