Az otthonteremtés minden család életében rendkívül fontos momentum, és mivel ellenben nyugati szomszédainkkal, mi nem túl sűrűn váltunk lakhelyet, így természetes igényként jelentkezik a családi ház tervek kapcsán, hogy az elkészült otthon minden szempontból megfeleljen majd elképzeléseinknek. A helyiségek elrendezése, mérete csupán az egyik lényeges szempont, de ezeknél jóval fontosabb a nyílászárók, a világítás, és a fűtési rendszer költséghatékony kialakítása. Mindez az energetikai tanúsítvány minősítésének és a ház értékállóságának szempontjából sem mindegy.
Családi ház tervek kapcsán az építészeti irodák már látványtervekkel, és egészen trendi kialakításokkal is állnak az érdeklődők rendelkezésére, akik a már akár kész ház tervek közül is kiválaszthatják azt a típust, amelyet személyes igényeikre szabva kialakítható lesz az az otthon, ahol akár egész életüket leélik majd.
A ház tervek kapcsán mindenképpen említést érdemel, hogy a leendő otthont maga az építész is már előre három dimenzióban lássa, és ahelyett, hogy csak egymás mellé képzel kisebb nagyobb helyiségeket, valamiféle átmenet és kapcsolat legyen azok között. Családi ház tervezés kapcsán arra is érdemes figyelni, hogy kreatív, izgalmas és mindenekelőtt alkotó jellegű legyen a munka, hiszen a megrendelők így lehetnek maximálisan elégedettek a koncepcióval. A két fél közötti szoros együttműködés, és az elképzelések megosztása látványtervek formájában elengedhetetlenek az otthon egyedi igényeknek megfelelő megvalósításához.