A sci-fi filmek lehetetlenségei lassan mind megvalósulnak és pár évtized múlva talán a világ legtermészetesebb dolga lesz a testünkkel irányítani a számítógépet vagy akár a világítást. Egy új technológiai innovációnak köszönhetően gesztusokkal bármely elektronikai készüléket irányíthatjuk. A Flowton Technologies által kifejlesztett hihetetlen technológia véget vet a mindennapos bosszúságoknak, mint az égve felejtett lámpa vagy ventilátor.
Egy virtuális távirányítóról van szó, amelyet egy kézmozdulattal elő lehet hívni és a segítségével szabályozni a kívánt elektronikai készülékeket. Pár évvel ezelőtt még lehetetlennek gondoltuk, hogy valaha lehetőségünk legyen az interneten kommunikálni több ezer kilométerre lévő emberekkel és ma már teljesen új szintre lépett a technika. A távirányítót természetesen nem csak kézmozdulatokkal lehet „életre kelteni”, hanem bármely más, tetszőleges mozdulattal is előhívható és az emberi beszédet is felismeri, érti. Izgalmas témák, amelyek teljesen megváltoztatják az emberek életét és egyszerűbbé válnak a mindennapi teendők. Alec Gordon, a cég elnöke szerint: „Az új technológia olyan, mint egy digitális komornyik, elég csak szólni, vagy mutatni, és máris végrehajtja parancsunkat.”
Sokan felteszik a kérdést, hogy mit is takar a virtuális távirányító? Tulajdonképpen kamerákat és mikrofonokat jelent, amelyeket elhelyeznek a szobákba és ezek mindaddig alvó üzemmódban vannak, amíg az indító mozdulatot vagy hangot nem érzékelik. Erre a hatalmas újításra nem kell várni évtizedekig, hiszen az előrejelzések szerint már következő tavasztól kapható lesz a boltokban.