Kivételes tehetségek

Tűzzsonglőrök akár a karácsonyi partikra is

Bár még csak október van, a legtöbb marketinges és HR-es naptára azzal van tele, hogy megszervezzék a karácsonyi partit és a reklámajándékokat.

Minden ilyen partira kell valami különlegesség, hogy emlékezetes maradjon a dolgozóknak és jó érzéssel hagyják el a munkahelyüket, legalábbis erre az évre. A tűzzsonglőrök egy igen rendhagyó mutatvány, ami garantáltan feldobja bármilyen céges parti hangulatát.

A csapat már jó pár éves tapasztalattal rendelkezik a szórakoztatás területén és már megannyi műsort tudhatnak a hátuk mögött, így nyugodtan mondhatjuk, abszolút szakértők. A tűzzsonglőrök több műsort is készítettek, különböző mutatványokkal, így különféle eseményre lehet őket hívni.

Természetesen attól sem kell tartani, hogy bárki megsérül, ugyanis a műsor minden eleme tökéletesen megkomponált és teljesen biztonságos. A tűzzsonglőrök honlapjáról minden egyéb információt meg lehet tudni, sőt, még videókat is megtekinthet, így egy pár kattintás alatt el tudja dönteni, hogy ez lesz az, amelyet keres vagy nem.