Vitál Véradás – ismét sikerült!

Nagy volt az érdeklődés a Vitál Véradás programokon
Nagy volt az érdeklődés a Vitál Véradás programokon

Az Országos Vérellátó Szolgálat szervezésében ismét sikeres véradás napra került sor június 8-án. Az egészég, egészséges életmód, egészséges táplálkozás jegyében született rendezvényre a Dürer Rendezvényházban került sor! A nyolc óra leforgása alatt 573-an jelentkeztek véradásra, ebből 444 fő alkalmasnak is bizonyult, akik a 24 ágyon, mintegy 50 fős asszisztencia segítségével adhattak vért.

Természetesen a véradóknak ajándék is járt, egy egészséges menü, amit a támogatók jóvoltából „szolgáltak fel”, ami tartalmazott 330ml 100%-os almalevet, egy szendvicset, 0,4 kg cseresznyét, 1 kg paprikát és paradicsomot, természetesen az ajándékcsomag sem maradt el.

Ami a sikert kétszeresen is megerősíti, hogy a jelentkezők annak ellenére igen csak sokan voltak, hogy közben szinte ország szerte a Duna gátjain kellett az árvíz ellen védekezni. Másrészről az az örömteli számadat is beszédes, miszerint a véradók 54%-a, azaz 239 fő, 30 év alatti véradó volt.

A számok alapján egyértelműen kijelenthetjük, a lakosság fiatal rétege igenis felelősségteljesen tud dönteni, ha összefogásról, ha az országos vérkészletek szinten tartásáról van szó. A június 8-i Vitál Véradás nap során mintegy 1332 vérre –és vérkészítményre váró betegen tudtak segíteni azok, akik karjukat nyújtották véradásra.

A véradás mellett az egészséghez, az egészséges életmódhoz, a helyes táplálkozáshoz kapcsolódó programokon vehettek részt az érdeklődők, ahol gyarapíthatták ebbéli tudásaikat. Szakemberek és sportolók együtt voltak jelen, adták nevüket a programokhoz.

Az Országos Vérellátó Szolgálat köszönetét fejezte ki az együttműködő cégeknek a sikeres rendezvényért, a www.seo101.hu, mint a rendezvény internetes médiatámogatója volt jelen a Vitál Véradás napon.