Miért ilyen népszerűek a multi split klímák?

Multi split klíma
Multi split klíma

A technológia egyre nagyobb ütemben fejlődik. Ezt bizonyítja az a rengeteg okos kütyü, amelyek az utóbbi években láttak napvilágot. A klímák terén is ugyanilyen horderejű fejlődés következett be, aminek eredményeképpen egyre több háztartásban van jelen. Több minden miatt is lehet szeretni ezeket a klímákat: https://www.cascadeklima.hu/kategoria/multisplit-klimak/.

Először is a beüzemelésük sokkal kevesebb problémával jár, legalábbis részben, mint a mono társaikkal szemben, ugyanis a multi split klímák egy kültéri egységgel működnek, ezért nem szükséges annyiszor átlyukasztani a falat, ahány beltéri egységet szeretnénk tétetni. Nyilván, hogy bent ugyanúgy át kell majd törni a falakat, azonban megtörténhet, hogy kissé könnyebb elvégezni ezt a műveletet. Azonban, mivel egyetlen kültéri egységgel rendelkeznek, ezért kicsivel kevesebbe kerül minden szobába klímát tétetni, mint régebben, amikor split név és a mögötte lévő technológia még ismeretlen volt. Akkor minden beltéri egységhez, külön kültérit kellett vásárolni és szereltetni, ez látvány szempontjából nem volt a legesztétikusabb, hiszen a háznak szinte minden oldalán volt egy kültéri egység. Így viszont egyetlen oda nem illő tárgy fogja majd csúnyítani a ház külső dizájnját, azonban egy kis kreativitással ez elrejthető. Ráadásul ma már olyan beltéri egységeket is gyártanak, amelyek tökéletesen illenek egy szoba környezetébe. A kazettás klímákat kimondottan ebből a megfontolásból hozták létre, hiszen egy szoba mennyezetébe oly módon lehet beszerelni, hogy senkit sem zavar majd a jelenléte.

A split klímák előnye, hogy az egy kültéri egységnek köszönhetően kevesebb a fogyasztás és kisebb a zaj is, hiszen nem 4-5 gépezet zúg, hanem csak 1. Látható, hogy számos olyan változáson mentek keresztül a klímák, amelyek egyszerűbbé tették a beüzemelésüket és a használatukat, a fogyasztásukat pedig jelentősen lecsökkentették, amiért már több ember engedheti meg magának, hogy a nyári hőséget kellemesen hűvös, a téli hideget pedig melegben töltse.