Ha Kubáról van szó, a legtöbb embernek a rabszolgaság, kommunizmus, szegénység, a folyamatos harci állapotok jutnak eszébe. Akik kicsit közelebbről ismerik ezt a szigetországot, azt szokták mondani, hogy olyan, mintha megállt volna náluk az idő, odautazva mintha pár évtizeddel visszamenne az időben az ember. A házak romosak, az autók már-már matuzsálemi időt érnek meg, gazdasági munkaközösségek, szövetkezetek működnek, ahol nem éppen az a lényeg, hogy az emberek közösen dolgozzanak egymásért.
A fejlődés mintha kicsit megmakacsolta volna magát és megtorpant volna. Ezen tulajdonképpen nem is lehet annyira csodálkozni, hiszen a kubai emberek sok mindenen keresztülmentek és hosszú ideig szinte el voltak zárva a világtól. Az Amerikai Egyesült Államok és a Nyugat rosszalló, olykor ellenséges tekintete alatt – aminek persze meg is volt az oka – biztosan nem volt könnyű előre tartó lépéseket tenni. Az utóbbi időben azonban egyre több olyan hírről lehet értesülni, ami arról számol be, hogy mind Amerika, mind az Európai Unió megpróbálja normalizálni a Kubával való kapcsolatot, amire a szigetország is pozitívan reagál. Persze tudni lehet, hogy ez nem fog egyik napról a másikra menni, de az olyan események, mint például a nagykövetségek megnyitása Washingtonban és Havannában, vagy a német külügyminiszter látogatása Kubában egyértelmű jele annak, hogy lassan a végéhez közeledik a már régóta tartó konfliktus. A leginkább talán az embargó feloldása jelzi a változásokat, aminek a közemberek életében is jelentős hatása van.
A javuló nemzetközi megítélésnek köszönhetően, ma már a turisták sem idegenkednek annyira egy kubai utazástól, hiszen maga az ország gyönyörű, tengerpartjai, zátonyai, korallszigetei, nyaraláshoz tökéletes hőmérséklete mind igen vonzó. A szállodák is folyamatosan épülnek és elmondható róluk, hogy minden megtalálható bennük, ami egy kellemes nyaraláshoz szükséges. Ha továbbra is ezen az úton halad Kuba, nagy az esély rá, hogy hamarosan az egyik legkedveltebb üdülőhely lesz.